jens stoltenberg

Csúnya pofonba szaladtak bele a németek: kifogást kerestek, hamar helyreigazították őket

Csúnya pofonba szaladtak bele a németek: kifogást kerestek, hamar helyreigazították őket

A német védelmi miniszter csütörtökön egyértelművé tette, hogy a Lengyelországnak felajánlott Patriot légvédelmi egységeket csak NATO-területen lehetséges felhasználni. Berlin ezzel szembeszállt Varsó azon kérésével, hogy a rendszert Nyugat-Ukrajna védelmére is használják. Nem sokkal később a NATO-főtitkár jelezte, Németország téves információkkal rendelkezik a NATO-eszközökről – írta meg a Reuters.

Putyin váratlan húzása után két ország kezében a fordulat - Egyetlen lövés nélkül hatalmas győzelmet arathat a NATO

Putyin váratlan húzása után két ország kezében a fordulat - Egyetlen lövés nélkül hatalmas győzelmet arathat a NATO

Svédország több évszázados, Finnország pedig a második világháború óta tartó semlegességét adta fel NATO-csatlakozási kérelmével, amelynek beteljesítéséhez már csak két ország támogatására van szükség. Összeszedtük, mik voltak a legfontosabb mérföldkövek a két ország és a NATO kapcsolatában, és milyen következményei voltak a döntő fordulópontnak, amelyet az Ukrajna elleni február 24-i orosz invázió jelentett. Miért vonakodik az északi országok NATO-csatlakozásának ratifikációjától Törökország, és miért húzhatja az időt a magyar kormány? Mutatjuk, mekkora az esélye annak, hogy elbukik a svéd-finn kérelem, mire érdemes figyelnie a magyaroknak - és a NATO-tagállamok polgárainak - december elején, továbbá azt, mit jelentene a NATO és Oroszország számára a történelmi bővítés.

Megemelné a NATO-főtitkár a védelmi szervezet kiadásait

Megemelné a NATO-főtitkár a védelmi szervezet kiadásait

Jens Stoltenberg kijelentette, elképzelhető, hogy a 2023 júliusi NATO csúcstalálkozón megemelik a kötelező katonai kiadást. A találkozón a NATO-szövetségesek közösen döntenek arról, hogy a jelenlegi célnál, a GDP 2 százalékánál többet költenek majd védelemre – írta meg a Reuters.

A NATO szerint nem érte szándékos támadás Lengyelországot

A NATO szerint nem érte szándékos támadás Lengyelországot

Nincs arra utaló jel, hogy a keddi kelet-lengyelországi robbanás szándékos támadás eredménye lenne, és arra sem, hogy Oroszország katonai offenzívát indítana a NATO ellen – jelentette ki Jens Stoltenberg NATO-főtitkár szerdai sajtónyilatkozatában.

Elmondta a NATO-főtitkár, mit tehet a Nyugat a béketárgyalások érdekében

Elmondta a NATO-főtitkár, mit tehet a Nyugat a béketárgyalások érdekében

Jens Stoltenberg NATO-főtitkár hétfőn kijelentette, Ukrajnán múlik, hogy eldöntse, milyen feltételek mellett hajlandó tárgyalni az oroszokkal való békéről. A főtitkár figyelmeztetett arra is, hogy az ukrán sikerek ellenére Moszkva erejét nem szabad alábecsülni Kijev legutóbbi harctéri sikerei ellenére sem - írta meg a Reuters.

Visszafelé sülhet el az iráni drónok bevetése Ukrajnában

Visszafelé sülhet el az iráni drónok bevetése Ukrajnában

A NATO a következő napokban drónellenes légvédelmi rendszereket is szállít Ukrajnának, hogy képes legyen megvédeni magát az Iránból származó kamikaze drónokkal szemben. Az elmúlt hetekben Oroszország a kritikus infrastruktúra bombázására használta a Teherántól vásárolt drónokat - írta a Reuters.

Amerikai védelmi miniszter:

Amerikai védelmi miniszter: "a NATO minden négyzetcentiméterét meg fogjuk védeni"

Az Egyesült Államok teljes mértékben elkötelezett a katonai szövetség alapszerződése kollektív védelemről szóló pontja, a washingtoni szerződés 5. cikke betartása mellett, ami azt jelenti, hogy a NATO-tagországok területének minden négyzetcentiméterét megvédi esetleges agresszió esetén - jelentette ki az amerikai védelmi miniszter Brüsszelben csütörtökön.

NATO-főtitkár: Oroszország gyenge és vesztésre áll

NATO-főtitkár: Oroszország gyenge és vesztésre áll

Jens Stoltenberg NATO-főtitkár a szövetség védelmi minisztereinek október 12-13-án Brüsszelben tartandó kétnapos ülése előtt adott ki nyilatkozatot, ahol a fő téma Ukrajna légvédelmi rendszereinek megerősítése lesz. A főtitkár elmondása szerint sürgetni fogja a fegyverszállítások fokozását, hiszen jól lászik, hogy Oroszország egyre inkább vesztésre áll a háborúban - írta meg a Reuters.

Az Egyesült Államok sosem fogja elfogadni az oroszok ál-népszavazását

Az Egyesült Államok sosem fogja elfogadni az oroszok ál-népszavazását

Az Egyesült Államok határozottan elutasítja Moszkva törekvését, és soha nem fogja elfogadni az Oroszország által katonailag megszállt ukrán területeken tartott, színlelt népszavazást - jelentette ki Jake Sullivan amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó kedden Washingtonban.

Putyin szép csendben hatalmas terület meghódítására készül, de a NATO résen van

Putyin szép csendben hatalmas terület meghódítására készül, de a NATO résen van

Oroszország északi létesítményei stratégiai kihívást jelent a NATO számára, a katonai tömbnek ezért, Kanada személyében szüksége van egy megbízható szövetségesre az északi sarkvidéken - jelentette ki Jens Stoltenberg NATO-főtitkár kanadai látogatása végére érve pénteken, Justin Trudeau kanadai miniszterelnökkel közös sajtótájékoztatóján.

NATO-beavatkozásra is sor kerülhet Koszovóban

NATO-beavatkozásra is sor kerülhet Koszovóban

A NATO parancsnoksága alatt működő koszovói nemzetközi békefenntartó haderő, a KFOR kész beavatkozni a régió stabilitásának bármilyen veszélyeztetése esetén - jelentette be szerdán Jens Stoltenberg NATO-főtitkár Brüsszelben, Aleksandar Vucic szerb elnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Három nap alatt elesett egy kétmilliós nagyváros – Itt mégis mi történik?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.